Azt hittem, már nincs lejjebb. Tévedtem

Tartozom egy vallomással. Beleragadtam az eRTéeL klub nevű szennycsatorna Benkő hülyét csinál belőlünk sorozatába. Először nem érdekelt hogyan járatja le magát néhány "nő" a 15 perc hírnév érdekében. Aztán győzött a kíváncsiság, az utolsó néhány részt megnéztem. Sajnos. Jobban tettem volna, ha - amint Maunikával és Barát Józsival (a másik országos néphülyítő csatorna válasza) teszem - messzire elkerülöm.

Az egész műsor egyfajta korrajz, megmutatja hová jutottunk a liberalizmus által megfertőzött, bemocskolt húsz év alatt. Önmagukat értéktelennek érző, az életben sikertelen emberek görcsös küzdelmét láthattuk a semmiért, mert képtelenség, hogy létezhet még aki elhiszi: a végén majd a jó lantművész tényleg feleségül veszi a szerencsés kiválasztottat. Szerencsétlen hölgyek, akiktől azért a legnagyobb jóindulattal se várnánk többet, mint egy ágyás zellertől - a Cézár-salátában kifejtett áldásos tevékenysége keményíti a férfit - hozták a kötelezően elvártat. Ki a butaságával, ki az örökös rosszindulatával míg megint más a közönségességével, gátlástalanságával rajzolta mindannyiunk jellemét. És voltak, akikre soha senki nem fog emlékezni, mert nincs is miért. Csak úgy voltak, hogy meglegyen a tervezett műsoridőhöz szükséges nettó hústömeg.

A műsorban történt események nem érnek annyit, hogy részletekbe menően elemezzem. A lényeg, hogy elég sok hétfő estét kitöltött. Azonban a végkifejlet odavágott rendesen. Egyrészt megerősíthette azon, őserdei emlékeinkre épülő meggyőződésemet, hogy Dániel, a valamikor szebb napokat látott "művész" valóban egy beteges, a nézettségért- és nem kevésbé a pénzért bármire képes vén perverz, egy hedonista sejttömeg, aki szemrebbenés nélkül fingik az éppen aktuális jelölt arcába, aki még büszke is rá, hogy lám lám, kihozta az  őszinte "embert" a vén kujonból. A szemrebbenésben nem vagyok azért teljesen biztos, elvégre az aktuális fényviszonyok a szituációnak és nem a birka nézőknek feleltek meg.

A mindent eldöntő, utolsó estén a csatorna jelesre vizsgázott polkorrektségből. Naná, hogy nem a "hozzáillő" hölgyet csapták az öreghez, hanem a származását büszkén felvállaló fiatalasszonyt, aki egyébiránt komoly tapasztalatokkal rendelkezik a vén gúnárnyakak istápolásában, hiszen mint korábban megtudtuk, évekig élt együtt egy nálánál húsz évvel idősebb és persze nem szegény bácsival. Csak a büszkesége hazahajtotta, nagy kastélyt és drága autókat hátra hagyva. Milyen szép és hihető história. Semmi bulvár, arra mi nem lennénk fogékonyak, elvégre kit érdekel, hogy a Gesztesi meg a Liptai válik vagy sem, ki kit dugott meg, esetleg begyűlt e a körme Voksán "nemszopok mert én nem olyan vagyok" Virágnak.

De vissza a témához. A végén a haló poraiból feltámadt Elvis jól összeadta a szerelmeseket, mintegy értésünkre adva a csatorna  házasságra vonatkozó hitvallását, természetesen a liberalizmus elvárásainak megfelelően. Majd jött a meglepetés. Edit, az elhagyott és becsapott, megalázott szerencsétlen pára elnyerte jutalmát. Nem hiába mutogatta magát tehát, volt értelme az öreg fokhagymaszagú főemlős nyalogatásának. Ő a só igazi nyertese lett. Neki keres férjet a RöTöLö. Jöhetnek a kanok, rajtuk a sor.

Van lejjebb, nem kérdés többé.