Magenta színű (rém)álom

December elején elhatároztam, élni fogok a nyugdíjpénztáram által felajánlott lehetőséggel és lecserélem nem éppen költséghatékony, feltöltőkártyás mobil-konstrukciómat. Az új előfizetés nem csak számomra, de az egész család számára új távlatokat nyit, hiszen egymás között ingyen beszélhetünk, nem kell ehhez egy légtérben tartózkodnunk, mint eddig az egyetlen ingyenes kommunikációs lehetőség esetén. Ezen felül minden irányba jóval olcsóbban telefonálhatunk, mint a jelenlegi, szerintem pofátlanul magas percdíjak mellett. Ezért persze nem a nagy Magenta a hibás, hanem mi - birkák - akik eddig használtuk.

Szóval az elhatározást tett követte. Beszereztem a szükséges igazolást, majd elballagtam a hozzám legközelebb lévő értékesítési ponthoz. Vidéki lévén vidéki PONT-hoz. Gyanútlan voltam, pedig volt már rossz tapasztalatom vidéki ügyintézéseim okán, igaz akkor a vámhivatal egyik kirendeltségének prominense akart lehúzni egy jelentősebb összegre, mert nem volt tisztában a dolgokkal. Végül nem tette, de ez a mese most nem a VPOP-ról szól.

No, első alkalommal beballagtam a PONT-ba és erős vételi szándékom hangsúlyozása mellett tájékoztatást kértem az épp nekem jutó ügyintézőtől. Megnézte a szükséges igazolást, megállapította, hogy igen, megköthetjük a szerződést. A konkrét ajánlatot nem tudta odaadni, a cég honlapján sem nézhetem meg, mert az nem nyilvános ajánlat. Aha. De akkor honnan is tudhatom meg a részleteket? Elmondta. Gyorsan, a lényegre szorítkozva. Ennyi a percdíj, ennyi a havidíj, nem tarthatjuk meg a számainkat, stb. Kicsit összezavart a sok információ, meg ugye nős emberként az önálló döntések jogáról már rég lemondtam, ezért időt kértem egy kis konzultációra.

A konzultáció kissé elhúzódott, mert a bölcs döntés előkészítést megzavarta az epém. Rövid, kéthetes intenzív fogyókúra után - ha azt lehet fogyókúrának nevezni, hogy bármit eszik az ember, azonnal begörcsöl és ami be az ki is... ezért inkább nem eszik - gyors műtét, majd az év végi ünnepek, felépülés...

A kis intermezzót követően, az új év második munkanapján visszatértem a PONT-ba, hogy nosza, eldöntöttük, szerződjünk. De aznapra új ügyintézőt sorsolt nekem a végzet. Ő gondosan tanulmányozta a kedves kolleginája által egyszer már jóra értékelt igazolásomat, hosszasan ráncolta a homlokát és végül belemosolygott az arcomba:
- Ez az igazolás sajnos nem jó, nincs rajta az aláírásra jogosult címe, telefonszáma...

Kissé leforrázva álltam ott, én az ügyfél, aki épp megrendeltem volna a szolgáltatást. Pénzért. Ehelyett elballagtam, hogy pótolom. Ma szerencsére épp dolgom volt szép fővárosunkban, nosza, tegyük rendbe a dolgot.

Délután aztán újra megjelentem a színen, a PONT zsúfolásig megtelt, talán a csúnyán szakadó eső tette, mindenesetre rövid háromnegyed órás várakozásra kényszerített az amúgy serényen dolgozó hölgykoszorú. Végül sorra kerültem. Illetve kerültünk, mert ez alkalommal fiam is velem jött. Szerencsére. Mit ad a vakszerencse, új hölgyet ismerhettem meg, de valami pozitívum csak kell az embernek, még ha ez is az egyetlen ezen a helyen. Nos, a mára rendelt hölgy beteljesítette a végzet által rám róttakat. A szépen kitöltött, hibátlan igazolásom EGY NAPJA LEJÁRT, sajnos egy hónapnál régebbi papírt nem tud elfogadni. Megpróbáltam egy utolsó fogást találni a csapaton
"- De hát a kedves kolléganője miért nem figyelmeztetett két nappal korábban, hogy ez a veszély fenyeget, ha nem igyekszem?" Az értelmes arc meg se rezdült, pislogott egyet és nagyon sajnálta. Ha a fiam nincs velem, talán kiemelem a pultja mögül, így viszont csak össszegyűrtem a sokat látott igazolást és távoztam.

Azóta gondolkodom, miért nem sikerült nekem ez a díjcsomagcsere. Talán egy igazán komoly jelzést kaptam valakitől? Vagy egyszerűen csak idiótákat alkalmaz a PONT?

Azt hiszem az éjszaka átnézem a többi szolgáltató által ajnlott lehetőségeket, hogyan kerüljem el a Tonlány nevű multiszeméttelepet. Majd lefekvés előtt iszom valamit. Kell a tiszta fej, ha jó döntést akar hozni az emberfia...